Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szepes Mária-Kirándulás az örökkévalóságba

2010.10.08

Szeretném, ha velem jönnének arra a mitikus tájra, az örökélet forrásához, ahová minden este ellátogatok és magammal viszem Barátaimat, Útitársaimat fénnyel, emberfeletti erőkkel, szépséggel, derűvel feltöltődni, hogy képesek legyenek anyagban való átutazásuk feladatait véghezvinni, ha visszatérnek saját nehéz beavatásaik színhelyére.

Fogadják el szavaimat, amelyek nem csak szavak, hanem gyógyító varázsigék. Lehunyt szemük mögött idézzék fel magukban a kigyulladó színeket, illatokat, érintéseket, hogy emlékezni kezdjenek rá: ez a csodálatos valóság, a lélek valósága volt valamikor, és az ma is, ha befogadják. Létünket az anyagban is képzeteink, szorongásaink, hiányérzeteink, indulataink, sérelmeink befolyásolják, idézik, teremtik. Ugyanez a képzelet azonban megteremtheti a boldogság, gyógyítás égi erejét az elmúlhatatlanban, ahol minden igaz, mert örökkévaló. Figyeljenek. Hunyják le szemüket.

Kényelmes, széles bárkánk már ott ringatózik az Örökkévalóság partján. Világoskék vitorlája mélykék égbe rajzolódik. Rúdján kék szalag leng. A bárka fölött a magasban hófehér lélekmadár szálldos. Amint a bárkába lépnek, a mulandóból az elmúlhatatlanba kerülnek, ahol minden élet egyetemes egy, a szétszaggatott isten eggyé válik bennünk, összeforr. A madár - hófehér lélekmadarunk - széttárt szárnnyal csapong, torkából ezüstös örömhimnusz szakad ki. Boldog, mert felszabadult. S mi, akik kilépünk most anyagi burkunk, földi átutazásunk terhei közül, s a tüneményes szépségű kirándulást tesszük - szintén boldogok vagyunk, mert szabadok lettünk. Nincs rajtunk semmi súly. Otthagytuk a relatív időben, hogyha visszatérünk jelen életünk feladatait betölteni, újra magunkra vegyük terheinket, de gyógyultan, felfrissülten, emberfeletti erőkkel, Isteni Fénnyel színültig töltve. Kivételes ajándékban van részünk. Magam is ezért vagyok mérhetetlenül hálás érte. Mert csak e segítséggel tudok még emberként dolgozni, szolgálni és élni.

Lépjenek be tehát Hajnali Bárkánkba, amely az öröklét Egyetlen Forrásához visz bennünket. Könnyűek vagyunk, mint a pehely. Lassú, egyenletes légzésünkkel már e mitikus, transzcendens táj Égi Ózonját szívjuk be. Ez az aranyló atmoszféra eltüntet belőlünk minden szorongást, bizonytalanságot. Nem félünk. Nem aggódunk. Hiszen egyedül itt vagyunk otthon. A végtelenbe indulunk, és tudjuk a halhatatlanságot.
Helyezkedjenek el kényelmesen, lazán. Idézzék fel a fordított törvényt, amely csak itt érvényes. Az elmúlhatatlanban minden lehetséges, és létünk természetes állapota a Csoda!

Indulunk Barátaim, hogy amit nehéznek éreznek, könnyűvé váljék, s a homály, árnyék eltűnjön lényükből.

Világoskék vitorlánkat langyos, sós szellő dagasztja. Isten lélegzete ez. Érezzük, ahogy simogatja az arcunkat, bőrünket, borzolja a hajunkat. Elindulunk a csillagóceán sima, selymes, áttetsző magzatvizén - a lélekmadár ott lebeg fölöttünk széttárt szárnnyal, mozdulatlanul és énekel. Örömhimnusza már belőlünk szakad ki, hiszen derűsek, boldogok és szabadok vagyunk e mitikus, örök tájban. Látjuk, amint az áttetsző víz mélyén a tengeri növények hajladozva integetnek nekünk. Velük is egyek vagyunk most. A rebbenő halrajokkal, tengeri csikókkal, virágzó korallokkal, színes medúzákkal, tengeri csillagokkal is, amelyek mása az égen ragyog: mint lent, úgy fent. Persze delfinek is kísérnek bennünket, mosolygó, kedves társaink, amelyek megnyomorított, halandó mivoltunkban is értőn, gyöngéden szeretnek bennünket. Akármilyen szörnyűségeket tesznek velük az emberek, mintha egyik legfőbb lehasadt tulajdonságunk - az önzetlen szeretet - lennének. Homlokuk közepéből, a lélegzetükkel együtt anyagi érzékszervekkel nem hallható, és nem érthető ultrahangon erről beszélnek, és mi értjük most hajnali bárkánkban. Megrendítő eposz ez a szeretetről, amelynek hiánya az embert érzelmileg nyomorékká és amnéziássá tette, gyűlölködővé és értetlenné a másik élőlénnyel szemben. Ezért nem ismeri önmagát sem. A delfinek csillogó teste kecsesen a magasba ugrik, azután visszasiklik világoskék vitorlájú bárkánk mellé. Testünket hűs vízcseppek érintik.

Nyílegyenesen haladunk célunk, az asztrálóceánból kiemelkedő, a relatív idő fölött örökkön-örökké gyógyerőt és derűt sugárzó Kos szigete felé. Már látjuk kikötőjét, amelynek partján bennünket vár a sugárzó, aranyló Lánglény a Messiások Messiása, Krisztosz Szotér, Jézus, Buddha, Mózes, Hermész, Krisna, valamennyi Avatár és Próféta: egyek ők mind, a Megváltónk, Szabadítónk, akit Kos szigetén Isteni Gyógyítónak, Aszklépiosznak neveznek.

Amint bárkánk besiklik Kos szigetének kikötőjébe, az Isteni Gyógyító megfordul és elindul a sziget belseje felé. Mi követjük őt. Aszklépiosz Szentélye nyitott, görög templom. Négy oszlopon nyugszik. Közepén oltár. Márványának vakító fehérsége mélykék hellászi égbe rajzolódik. Körülötte virágos mező, s azon túl a mitikus babérliget. Bokrainak, fáinak tavaszi, aranyzöld levelei rezegnek, szinte halkan csengnek a fényben és Isteni Ózont árasztanak. Ezt az ózont szívjuk be most mély lélegzettel.

Mi megállunk a Szentély előtt elterülő nagy, világoskék medence innenső partján, amelybe mohos sziklákon át a végtelenből az Élet Vize, az örökélet Elixírje, a minden lelki-testi betegséget gyógyító szattvikus arkánum ömlik be fonadékosan, fehér habosan, zuhogva.

Lassan lelépkedünk hét lépcsőfokot. A víz már a nyakunkig ér. Érezzük, hogy a pórusainkon is behatolva, kimos belőlünk minden árnyat és ártalmat. Hanyatt fekve lebegünk egy ideig az Élet Vizében. Megfordulunk, az arcunkat is megmártjuk benne, azután odaúszunk a zuhogóhoz. Vállunkra, fejünkre, hajunkra, arcunkra ömlik a minden bántalmat gyógyító, szattvikus arkánum. Két tenyerünkből csészét formálva, nagy kortyokban iszunk belőle. Átmossa egész bensőnket, beleinket, májunkat, epénket, vesénket, szívünket. Tudatosítjuk a fejtetőszervünkben lévő Égi Infúziót. Most már nemcsak kívülről fürdünk az Élet Vizében, nemcsak külső zuhanyát érezzük, hanem a bensőnkbe is ömlik a hűs, Isteni Gyógyáram. Agysejtjeinket kigyújtja, izzanak tőle. Tudatunk kitágul, hatalmas dimenziókat nyit meg Képzeletünk szárnyat bont. Számtalan vénánk nyílik meg a Fény felé. Harmadik Szemünk felpattan. Nem csak nézünk, látunk is! Határtalan, emberfeletti erők ömlenek belénk. Kimosnak agyunkból minden szorongást, mérgező gondolatot, depressziót. Teljesen kirekesztik a képzetárnyakat, a halálfélelmet is, mert most itt, az örökkévalóságban, valóban tudjuk a halhatatlanságot! Minden képességünk hatványozódik, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy a nehéz emberlét feladatait betöltsük, dolgozni és szolgálni tudjunk.

Az örök élet Elixírje most nagy sodrással leömlik tudattalanunk mind a kilenc rétegébe és felszínre mos minden elfojtást, sérelmet, gátlást, görcsöt, s ezek feloldódnak, eltűnnek az örök Forrásban. Tiszták vagyunk és boldogok. Az Élet Vize leömlik a Szívünkbe, hűsen elárasztja, mint egy égi borogatás. Ritmusát lenyugtatja, gyengeségét egyenletes, egészséges erővé változtatja.

Felgyújtja benső napunkat. Már sugárzók, mágnesesek, védettek vagyunk. Átmossa érrendszerünket, csontjainkat. Megtisztítja szerveinket a mésztől, lerakódásoktól, idegrendszerünket szorongásaink szűkületétől, nyirokrendszerünket minden fertőzéstől, rosszindulatú vírusoktól, fellobbanásra képes ártalmas sejtektől. Riadóztatja egész immunrendszerünket, T-sejtjeinket, interferonjainkat. Testünk, lelkünk, szellemünk ragyog. Felfrissültünk. Megfiatalodtunk. Újjászülettünk!

Most fellépdelünk hét lépcsőfokot a medence másik oldalán. A bőrünkön lefutó cseppeket langyos, hűs, tengeri szellő szárítja meg. Sorra lefekszünk a szentély melletti, kényelmes, fehér kerevetekre. Aszklepiosz minden kerevethez odalép és gyógyító naperőt és naphőt árasztó tenyerét lassan végighúzza testünk fölött. Ahol árnyat, ártalmat lát, azt megtisztítja, fénnyé oldja. Érezzük e hőt. Csupa derű és ragyogás bennünk és körülöttünk e csodálatos, időtlen, mitikus táj. Pihenünk.
Azután felállunk fekhelyünkről és felmegyünk a templom három lépcsőfokán. Az oltár elé lépünk, ahol annyi csukott kelyhű lótusz áll, ahányan vagyunk. Tudjuk, melyik a miénk. Ráirányítjuk figyelmünket, ettől szirmai szélesen szétnyílnak. Közepéből rezzenéstelen, hosszú láng nyúlik fel. Ez a mi Isteni Önvalónk, létünk gyökere.

Feloldódunk e lángban, kiistenítve sorsunkból - és teljesen elnyugszunk benne.             

/Szepes Mária: Az áldozat mágiája - Szakrális beavatás/

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Bp.

(V.Attila, 2013.07.21 19:53)

Szepes Mária Szibilla című könyve CD mellékletének címe állítólag a Kirándulás az élet vizéhez. Itt letölthető:

http://fiatalodj.ning.com/forum/to pics/kirandulas-az-elet-vizehez

Remélem hogy ez ugyanaz, s ezt keresed (még nem ellenőriztem le)
Isten áldjon!

mp3?

(Losonczy Kornél, 2013.05.19 22:30)

Ha jól gondolom, ez a szöveg a Szibilla könyv cd mellékleteként megjelent audio formátumban. Valaki tudja esetleg hogy hol elérhető, ahol letölthetném?
Nagyon kellene nekem..

Köszönettel: K.