Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Barlang meditáció

2010.10.08

http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2007/11/93.jpg

Egy hegyoldalba vájt barlang előtt állsz. Éppen akkora a nyílása, hogy
kényelmesen beléphess. Bár sötét van odabent, mégis befele hívogat egy
békés erő, egy nyugodt érzés.

Halvány, de jól látható, ritmusosan összehúzódó és újból kitáguló
kékesfehér energiagömbök jelennek meg körülötted, amikor elindulsz a
bejárat felé és felerősödik fényük, ahogy belépsz a kintről sötétnek
tűnő üregbe.

Az első látvány, amit bent megpillantasz:
Te magad vagy.

A tükör - melyben Önmagadat látod - ugyanolyan lüktető, összehúzódó és
kitáguló energiagömbökből áll, mint amilyenek körülvesznek. A
mennyezetből hullanak alá, lassan úsznak a levegőben - megalkotva a
tükröt, s benne Önmagad képét -, majd eltűnnek lent a sziklában.

Ahogy vizsgálod a tükröt és benne Önmagadat, észreveszed, hogy a
tükörképed kicsit máshogy mozog, mint Te.

Mélyen a szemébe nézel, Ő a Tiedbe.

A szemedből meglátja sejtésed, ezért - eloszlatva kételyed - megmozdul:
üdvözlésképpen biccent egyet a fejével, elmosolyodik, kitárja karját,
Feléd lép a tükör határáig, majd megáll.

Választhatsz egy régi, egy ismerős utat:
Visszautasítod a közledést és kilépsz a barlangból, mert nem szereted
magad eléggé és nem tudsz megbocsátani önmagadnak valamiért.

Lehet, hosszú idő fog eltelni, mikor - akarva-akaratlan - egy tükör
elé kerülsz, amelyben ismét Önmagad látod meg, hogy újra egy döntést
hozhass: "Most jött el az idő" vagy "Még nincs itt az ideje".

És telnek a napok, a hónapok, az évek, Te meg csak vársz - mindig -
valamire, ami majd "segít" Neked, hogy megbocsáss, hogy elfogadd azt,
ami most elfogadhatatlannak tűnik:
Önmagad.

De nem jön senki, nem "segít" semmi. Egyedül maradsz örökké, Önmagad
börtönébe zárva, mert ezt választottad. Elzártad magad, a Benned élő
gyermeket, elzártad mindentől és mindenkitől, mert meg akartad védeni
a világtól, a veszélyektől, a csalódástól, miközben elvetted Tőle a
fényt, megfosztottad a szeretettől, a legnagyobb sötétséget hoztad
Rá és a legmélyebb fájdalmat adtad Neki:
a magányt.

Sötét helyre zártad magad, pedig szereted a napfényt,
dohos levegőt szívsz be, pedig szereted a friss levegőt,
bezárva élsz, pedig szereted az élet lüktetését...

Kiléphetsz a barlangból, de ha még egyszer mélyen a tükörképed
szemébe tekintesz, látni és érezni fogod a megbocsátást:
a gyermek, aki Benned él nem haragszik Rád. Ő megbocsát és szeret
Téged bármit tettél, bármit teszel és bármit is fogsz tenni.
Mert Ő a Szeretet...

De választhatsz más utat is:
Kítárva karod és szíved, Te is lépsz egyet - bele a tükröbe -, s
megérzed a lüktető energiát, az energiagömbök testeden keresztüli
lassú áramlását, tükörképed megnyugatató, kedves ölelését.

Öleld át Te is Őt!

Öleld át Önmagad!

Érezd a határtalan, békés boldogságot, mely a Szeretetből fakad!

Bocsáss meg magadnak, bármennyire is hiszed azt, hogy
megbocsáthatatlan, amit tettél!

Nem lehet olyan ok, amely elég "erős" lenne ahhoz, hogy a Szeretet
ne ölelhesse át azt, aki pajzsként maga elé tartja...
Mert a Szeretet mindent körülölel...

Engedd el a terhet, amit eddig hordoztál!
Nincs és nem is volt soha szükséged rá...
Csak a Szeretetre...
A Szeretet belülről fakad...
Belőled, általad...

Érezd a Szeretetet!

Érezd, ahogy kitölti szíved minden zugát, áthatja életed a kezdetétől
fogva, a legsötétebb pillanatokban is reményként, vígaszként!

Érezd, ahogy körülvesz, átölel, sugárzik Feléd mindenhonnan és
sugárzik Belőled mindenfelé!

Ebben az állapotban minden tökéletes:
tökéletesen önmaga.

Nincs mit megbocsátani,
nincs mit nem szeretni,
nincsenek képek,
nincsenek ítéletek,
nincsenek vélemények,
nincsenek gondolatok,
csak Te vagy mindig mindenhol.

Mert Te vagy a

Szeretet

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.