Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Belső elválasztású mirigyek és a csakrák

2010.06.18

http://www.egeszsegbuborek.hu/files/Hormonokendokrinologie.jpg

A hét csakra energetikailag egyenként kapcsolódik egy- egy belső elválasztású
mirigyhez. Érzelmi és fizikai szinten egy- egy emberi viselkedés
mintához, elementálhoz,

univerzális szinten pedig, egy- egy bolygó minőség irányítása alatt áll.

A belső elválasztású mirigyek (endokrin mirigyek) olyan mirigyek, amelyek az életműködéseket, szabályozó hormonjaikat közvetlenül a sejtközi
térbe, és ezáltal, a véráramba juttatják. A hormonok így a mirigytől
távoli szerveken fejthetik ki hatásukat. Az endokrin mirigyek
összessége az endokrin rendszer.

A legfontosabb belső elválasztású mirigyeink:

 

A tobozmirigy - Kisméretű szerv, amely a harmadik agykamra tetejéből indul ki és a pia materrel van körülvéve. Elsősorban mint endokrin szerv működik
amely melatonint termel. Élettani szerepe még nem teljesen ismert.

Az összes többi mirigy működésére hatással van, a tudósok számára még ma is talány.

Hormonja, a melatonin, befelé fordulóvá teszi az elmét, elősegíti a koncentrációt.

A tobozmirigy a 7. csakrával áll összefüggésben, amely a Legfelső Tudat székhelye az egyénben.

 

Az agyalapi mirigy – elülső és hátulsó lebenyre osztható.

A legfontosabb belső elválasztású mirigy: az "ezermester mirigy", amely a többi belső elválasztású mirigy működését is szabályozza (hypofízis).

Többféle hormont termel, például a növekedési hormont. Működészavara óriásokat vagy törpéket eredményez.

Az agyalapi mirigy által irányított belső elválasztású mirigyek egyike a mellékvese. Emberben, a bab alakú vesék csúcsán piramis alakban
helyezkednek el. Kéreg és velőállományból áll.

Mellékvese velőállománya termeli az adrenalint, ami nemcsak a szív de a vázizmok ereit is tágíja, termeli. A bőr és a tápcsatorna ereit szűkíti. Emeli a
vércukor és a zsírsav szintjét. Valamint a noradrenalint, ami csak a
szív koronáriáit tágítja, a többit szűkíti, termeli.

Az agyalapi mirigy a 6. csakrával áll összefüggésben.

A pajzsmirigy - Az anyagcsere sebességét szabályozza, azt, hogy a test gépezete milyen gyorsan fusson. Hormonja a tiroxin, amelynek a mentális és
fizikai egészséghez igen kiegyensúlyozottan kell termelődnie. A túl sok
tiroxin esetén fellépő hipertirózis súlyvesztéshez, idegességhez,
veszekedős természethez és álmatlansághoz vezet.

Mintha a hipertirózisos egyén, állandóan négyes sebességgel vezetne, sohasem pihen, sem szellemileg, sem testileg.

A pajzsmirigy alultermelése esetén hipotirózis lép fel: súlygyarapodás csökkent táplálkozás mellett is, unalom, rendkívüli lustaság, napi akár
14–16 órányi alvás.

A pajzsmirigy az 5. csakrával áll összefüggésben.

 

A mellékpajzsmirigy - A mellékpajzsmirigy (latinul glandula parathyroidea) a nyakon, a pajzsmirigy hátulsó felszínén elhelyezkedő belső elválasztású mirigy,
melyet 3-5 borsónyi képlet alkot. Ezek a kis csomók nagyon sokszor
szinte teljesen beleágyazódnak a pajzsmirigy szövetébe, és attól csak
nehezen vagy egyáltalán nem különíthetők el. A mellékpajzsmirigy ún.
fősejtjei egy parathormon nevű anyagot termelnek. Ez az anyag növeli a
vérplazma kalciumkoncentrációját, méghozzá úgy, hogy kalciumot von el a
csontoktól, és fokozza a visszaszívását a nefronok elvezető
csatornáiban, valamint a D-vitaminnal együtt segíti a bélcsatorna falán
a táplálékból származó kalciumionok felszívódását a vérbe.

A csecsemőmirigy - A test immunrendszerét szabályozza. Ez felelős az antitestek termeléséért, amelyek a fertőzések ellen harcolnak. Ha az immunrendszer
gyenge, az antitestek is gyengék, s a betegség könnyen színre lép.

A csecsemőmirigy a 4. csakrával áll összefüggésben.

 

A mellékvese - A mellékvese a vesék felső csúcsain sapkaszerűen elhelyezkedő páros szerv, és ez a meghatározás két, egymástól fejlődésében és működésében
független endokrin mirigyet jelent, amelyek csak elhelyezkedésük révén
tartoznak egybe.

Páros belső elválasztású mirigye, melyen megkülönböztetünk kéreg- és velőállományt.

A mellékvesekéreg fő funkciója szteroid hormonok termelése.

A szimpatikus idegrendszer része; katekolaminokat (adrenalint és noradrenalint) termel és juttat a vérkeringésbe, melyek hozzájárulnak a
készenléti reakció eseményeihez.

A mellékvese az 1. csakrával áll összefüggésben.

 

A hasnyálmirigy - A hasnyálmirigy (pancreas) a gerincesekben megtalálható belső (endokrin) és külső (exokrin) elválasztású mirigy. Endokrin funkcióját
tekintve számos igen fontos hormont termel, mint az inzulin, glukagon,
és szomatosztatin. Exokrin mirigyként a pancreas által termelt nedvben
számos fontos emésztőenzim, mint a lipidek bontását végző lipáz, a
keményítő bontását végző amiláz, és a fehérjéket bontó tripszin és
kimotripszin található.

A hasnyálmirigy a 3. csakrával áll összefüggésben.

 

Nemi mirigyek - ivarmirigyek -

A nemi mirigyek a 2. csakrával állnak összefüggésben.

Petefészek – Páros, szimmetrikus, szilva nagyságú, mirigyre emlékeztető szerv. Szerepe kettős: egyrészt a petetüszőkben (folliculi ovarii vesiculosis,
Graaf-féle tüszők) megy végbe a női ivarsejtek, a petesejtek fejlődése.
Az érett petesejt (ovarum) az ovuláció során kisodródik a megrepedt
tüszőből, amelynek helyén a sárgatest (corpus luteum) marad vissza. A
petefészek belső elválasztású mirigyként hormonokat termel, amiket
közvetlenül a vérbe választ ki. Ezek a tüszők által termelt ösztrogén –
amely a másodlagos nemi jelleg kialakulásáért felelős -, valamint a
sárgatest által termelt progreszteron.

 

Here - A férfi nemi szervek (herék) a testen kívül helyezkednek el, ahol a hőmérséklet alacsonyabb, mint a testüregben. Az alacsonyabb hőmérséklet
feltétele, az életképes hím ivarsejtek termelésének. A tojás alakú
herék, a combok közötti herezacskókban találhatók. A herékben általában
13 éves kortól kezd el termelődni a tesztoszteron nevű hormon, amely
hatására az ondósejt termelése megindul. A spermiumok a mellékherékben
raktározódnak, majd az ondóvezetéken keresztül jutnak el a
prosztatához. A prosztata (dülmirigy) által termelt váladékával jutnak
el - a húgycsövön keresztül - az ondósejtek a hímvesszőbe.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.